Avagy hogyan törekedhetünk a testi és a lelki boldogság megélésére

Szeretet-Egészség-Harmónia

Emberek! Mikor felejtettünk el szeretni?

2017. március 01. - Kasza Anita

 

az-en-koncepciom-a-szeretet.jpg

Nem tudom, mi van ma a levegőben. Kilépek a lakásból, és azt tapasztalom, hogy az emberek nem látnak, nem hallanak, már-már nem is éreznek…. Zombiként halad mindenki valamerre a szürke, sötét ködben. Úgy szomjazzuk a szeretetet, mint hideg, zord téli napokon a napnak simogató, finom, meleg sugarait.
Mindenkin érezhető a generációk óta magunkban hordozott szeretetéhség, szeretettelenség…

Nagyon jól emlékszem nagymamám szavaira: "Ne vedd fel a gyereket, hadd sírjon csak a kiságyban, különben elkényezteted.” Vagy apukám mondataira, mikor anyukám épp kedves szavakkal szólt hozzánk, esetleg puszit nyomott az arcunkra: „Fejezd be ezt a majomszeretetet!” 
Teljes mértékben megértem szegény nagymamám és drága jó apukám szavainak, tetteinek miértjét – ők egyébként a szívük mélyén a legjobban akarták nekünk - hiszen ők is ugyanezt tapasztalták szüleiktől, nagyszüleiktől.  És én is ugyanebben a hitrendszerben kezdtem el nevelni első gyermekemet hét évvel ezelőtt, mert ezt tanultam, ezt láttam az elődeimtől…..

De hát hogyan is lehetne egy újszülött csecsemőt elkényeztetni? Elkényeztetni a szeretettel egy kisbabát? Egyáltalán lehetséges valakit elkényeztetni a szeretettel?
Szeretettel „megfojtani” valakit talán lehet, ha egy ember már túlon-túl  ragaszkodik egy bizonyos személyhez, már-már lélegzetet venni sem hagyja. Ilyen esettel már találkoztam. Ezeket az embereket is meg tudom érteni, hiszen ők is szeretetet nélkülözve nőttek fel.

Mikor háború volt, mikor nélkülözés….nem volt idő szeretni. De ahol jólét volt, ott sem volt idő vagy inkább erő valamiért szeretni.  A lányoknak kötelező volt szinte egy teljesen ismeretlen férfihez, szüzen férjhez menni. Hol volt ekkor a szeretet, mikor erre kényszerítettük gyermekeinket? És csodálkozunk, hogy manapság a fiatalok ágyról-ágyra járva, napról-napra mással szexualizálnak? Mind a fiúk, mind a lányok? Bár én soha nem csináltam és nem csinálnám ezt, meg tudom érteni őket, mert annyira éheznek a szeretetre, legyen az akár lelki, akár testi, de a kettő együtt valahol mégiscsak ugyanaz! A generációk óta felhalmozott szeretethiány teheti ilyenné az embert.

És mi lesz a mi gyermekeinkkel?
Tapasztalataim szerint két véglet van.

 Az egyik szerint: „Nincs időm a gyerekre, mert túl sokat dolgozom az alapvető megélhetésért” (vagy/és tévézem napi 3-5 órát, vagy bulvár szemetet olvasok, vagy kocsmázom – mellesleg napi  1 doboz cigire vagy pár doboz sörre mindig van pénz, a gyerekeknek meg marad a szemét, mű kaja, ha mennyiségileg nem is biztos, de minőségileg mindenképp éhezik).

A másik szerint: „Nincs időm a gyerekre, mert túl sokat dolgozom, hogy neki soha ne kelljen anyagi nélkülözésben szenvednie.” (és még több és még több és még több pénz kell, hogy tudjunk csilivilizni a legújabb műszaki cikkekkel, a legdrágább kocsival, hogy a gyerek megkapja a legújabb iPhone-t a karácsonyfa alá, és persze napi szinten meglegyen a legdrágább sonka, sajt az hűtőben nagy mennyiségben, hogy aztán a kukában végezhesse, tök mindegy, hogy hány szerencsétlen, érző állat szenvedett életében, hogy aztán meghalhasson mindezért ….. Ugyanakkor nincs idő a gyerekre, mert anya és apa nagyon fontos személy, állandó partykra járnak, és ott a masszőr, a pedikűrös, a manikűrös, a fodrász, a kozmetikus, akikre ugye sok-sok órát kell szánni a hetünkből, hogy a legjobb formában mutatkozhassunk a barátok előtt. (A sporttevékenységeket szándékosan nem írtam ide, mert erre igenis mindenkinek illene hetente legalább 3 órát szánni az életéből a saját egészsége érdekében – mondjuk értelmetlen tévéműsorok helyett, noha emiatt sem szabad a gyereket elhanyagolni!)

És arra persze nincs idő, hogy bölcsőde, óvoda, iskola után megkérdezzem gyermekemet: Mit játszottatok ma a barátaiddal, édesem? Vagy hogy pár percre az ölembe vegyem, a karjaimba zárjam és olvassak neki egy esti mesét vagy énekeljek neki egy altatódalt…

Miért hagyjuk, hogy az anyagi javak hajkurászása napi rutinná váljon életünkben?
Közgazdászként végeztem anno…. És most ennek ellenére vagy talán éppen ezért kijelenthetem, hogy gyűlölöm a mai nyugati világra jellemző híres-neves  „fogyasztói társadalmat”, ami ilyenné teszi az embereket, amilyenek.

Kedves Barátaim! Kérlek Titeket, ne felejtsétek el gyermekeiteket szeretni! Ne felejtsétek el annak a szeretetre éhező szegény kis teremtménynek napi szinten mondani: „Szeretlek, Édesem!” Ne felejtsétek el őket tiszta szívből átölelni, megsimogatni, és megdicsérni őket, ha aznap épp jól teljesítettek az iskolában, vagy valamit épp véletlenül jól csináltak. És ha van egy kevés időtök a mai rohanó világban, ne felejtsetek el velük minőségi időt eltölteni!

Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta ezeket a mondatokat!

Szeretettel: Kasza Anita

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretet-egeszseg-harmonia.blog.hu/api/trackback/id/tr6712305185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.