Avagy hogyan törekedhetünk a testi és a lelki boldogság megélésére

Szeretet-Egészség-Harmónia

Miért is ne segítenénk másokon, ha könnyedén módunkban áll megtenni ezt?

Létezik ma még empátia? Teljes szívemből bízom benne, hogy igen!

2017. március 28. - Kasza Anita

Képzeljünk el egy csontsovány, beteges, éhező kisfiút ma Magyarországon. Lehet bármennyire is melegszívű, szeretetre éhes, lehet akármilyen okos vagy tehetséges is, vajmi kevés az esélye, hogy egyszer kikerüljön nyomorúságos sorsából. Nem ő választotta családját, nem ő kérte, hogy megszülethessen, pláne nem azt, ahova és amilyen körülmények közé éppen sikerült, és etnikai hovatartozását sem ő választotta magának. Legyen akár magyar vagy éppen nem magyar. Jelenleg neki csak egy kívánsága van: hogy végre jóllakhasson! És pont ez az, amiben most Ön és én is tudunk neki segíteni egy nagyon egyszerű módon!

hungry_boy.jpg

Mivel rendszeresen futok és pár hónap múlva egy maratoni táv teljesítése lebeg célul előttem, úgy döntöttem, hogy felkészítő versenyként részt veszek 2017. április 9-én a Telekom Vivicittá Városvédő Futáson, félmaraton távon.

Nemrég kaptam egy e-mailt a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettől, amelyben arra hívták fel a figyelmemet, hogy van lehetőségem arra, hogy ezen a versenyen saját követjükként induljak. Ez azt jelenti, hogy az Egyesület támogatásával és teljes körű segítségnyújtásával kampányt indíthatok egy jótékony célú adománygyűjtésért. Úgy döntöttem, hogy élek ezzel a lehetőséggel. Az Élelmiszerbank gyűjti össze a felesleges, egyébként kidobásra kerülendő élelmiszert, és juttatja el azt - tehát az ételt és nem a pénzt!! - a rászorulóknak.

Az egész kampányrendszert fantasztikusan építették fel. Én személyesen indítom el a kampányt, amelynek felületét a www.jougyekert.hu oldal biztosítja. Ezt megoszthatom bármilyen közösségi oldalon és el tudom küldeni e-mailes levelezési listákban. Maga a támogatás egyszerű bankkártyás fizetéssel vagy banki átutalással a Magyar Élelmiszerbank Egyesület számlájára lehetséges. A linkre kattintva az egész támogatási folyamat 10 percnél nem vesz több időt igénybe. Engem, mint követet, minden egyes támogatásról értesítenek, amely az én "toborzásom" jóvoltából történt, akár a támogató nevével együtt, akár anonim módon (mert így is lehet!) történt a támogatás.

Többször is megosztottam kampányomat saját Facebook oldalamon ismerőseim körében, különféle "segítő" szándékú Facebook csoportokban, és Viberen keresztül elküldtem egy keresztény csoportnak is, amelynek tagja vagyok, és ahonnan napi rendszerességgel kapom a "napi igét". Ezenkívül Facebook üzenetben elküldtem a kampányt 158 ismerősömnek, akikről valamilyen szinten feltételeztem, hogy minimum 1000Ft-tal tudnák támogatni ezt a jó ügyet. Az eredmény: Több mint ezer emberhez jutott el így az adománykérés, és mindösszesen 4 db adomány érkezett (4 ismerősömtől)!

Mindig is szívügyem volt a táplálkozás, és most ezzel együtt az élelmezési probléma is azzá vált számomra. Hálás vagyok a Jóistennek, amiért két kisgyermekemet tudom táplálni, méghozzá nem is akárhogy! De sajnos vannak, akiknek ez nem adatik meg, akik örülnek minden egyes falat kenyérnek, amit gyermekük megehet!

Ezért kérem Önt is, amennyiben lehetőségei adottak, támogasson engem, mint a Magyar Élelmiszerbank Egyesület követét, hogy együtt segíthessünk azért, hogy az éhező gyermekek jóllakhassanak:

http://jougyekert.hu/hu/kampanyok/futok_mert_szeretek_es_azert_hogy_az_ehezok_jollakjanak_-_most_te_is_segithetsz.html#.WNpsMmclH3g

(Az adománygyűjtés 2017.április 9-ig él.)

Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta ezeket a sorokat, esetleg megosztja másokkal is, és nagyon köszönök minden egyes adományt! Már 1000 Ft is hatalmas segítség!

Kasza Anita

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretet-egeszseg-harmonia.blog.hu/api/trackback/id/tr1412382931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.