Avagy hogyan törekedhetünk a testi és a lelki boldogság megélésére

Szeretet-Egészség-Harmónia

Egészségünk és a mai magyar fogyasztói társadalom

Ön tudatos fogyasztó?

2017. április 11. - Kasza Anita

veganz.jpgKözgazdászként megtanultam, hogy a fogyasztói társadalomban mindent a kereslet és a kínálat viszonya határoz meg. Azonban hogy is van ez valójában? Normális esetben a kereslet határozza meg a kínálatot. Vagy mégsem? A szakdolgozatomat marketing témakörben írtam valamikor.

Valószínűleg abban egyetértünk, hogy manapság minden lehetséges eszközzel próbálnak minket befolyásolni, hogy végül melyik terméket, például élelmiszert  válasszuk a vásárlás során. Ehhez még hozzájárul a magyar fogyasztók árérzékenysége (amely sajnos érthető a kis országunkban jellemző alacsony munkabérek miatt), és a nagy többség esetében nem az ár-érték arány, hanem inkább az ár-méret arány kap döntő szerepet abban, hogy végül melyik termék mellett dönt a fogyasztó. Az ár mellett a másik nagyon jelentős befolyásoló tényező a termék beszerezhetősége, amiben szintén van hová fejlődnie országunknak.

Mint már korábban többször is, most is Tóth Gábort kell idéznem: „Pedig hányszor halljuk a mondást, ’Csak az egészség meglegyen!.’ A gyakorlatban azonban inkább a ’Csak a megszokott finom íz meglegyen’ valósul meg.”  (Tóth Gábor-Sebestyén Balázs: E-mentes övezet, avagy mit reggeliztél ma?)
Jó hír viszont, hogy a mai fiatalok, középkorúak egyre inkább kezdenek felvilágosulni, merre is kellene tartanunk, amennyiben tényleg sokáig jó egészségnek szeretnénk örvendeni. A felvilágosultak már tudják, hogy kevesebb húst, tejterméket, finomlisztet és cukrot kellene fogyasztanunk. A legnagyobb probléma a magasabb árakat leszámítva talán mégis az egészséges élelmiszerek/ételek szűkös hozzáférhetőségében és ezek kevésbé ismert elkészítési módjaiban rejlik. (Többek között az ebben a blogban fellelhető receptek is arra hivatottak, hogy segítségül szolgáljanak az ételek elkészítésében.)

Azonban hiszek benne, hogy mégis igaz lehet: a kereslet határozza meg a kínálatot. Ha a lakosság jelentős hányada végre „nemet” mondana az egészségtelen finomlisztes, cukros, mesterséges adalékanyagokban dúskáló élelmiszerekre, (esetleg tejtermékekre is), megjelennének a minőségi élelmiszerek - amik manapság szinte csak a bioboltokban kaphatók -  már a sarki közértben is. (Hogy mi is a probléma a tejtermékekkel, arról bővebben itt lehet olvasni: http://szeretet-egeszseg-harmonia.blog.hu/tags/taplalkozas_testmozgas) Igen, az elején valóban drágábbak lennének ezek a termékek, de ahogy az egészséges termékek gyártóinak versenye egyre inkább kiéleződik, ezen termékek árai is folyamatosan csökkenni fognak! Vegyük például a növényi tejek esetét. Kezdetben igen korlátozott számban, kevés üzletben lehetett ezekhez hozzájutni. Majd a laktózérzékenyek számának növekedésével párhuzamosan egyre több helyen hozzáférhetővé váltak. Igaz az áruk is magasabb, de manapság már folyamatosan jelennek meg az egyre kedvezőbb áru konkurens rizs- és zabtejek például a DM vagy a Rossmann sajátmárkás bio termékei. :)
Ha reggelire nem csupán rántottára, hanem egy vegán zabkására is igény lenne egy reggeliző helyen, nyilvánvalóan az is szerepet kapna az étlapon!
Hányszor ültünk már be egy étterembe szélesebb családi körben, és hallottam a többiektől, „én most valami kímélőbb ételt szeretnék”. Hiszen a szervezet pontosan jelez! De nincs semmi kímélő, hús- és tejtermékmentes étel az étlapon, mert eddig konkrétan nem mutatkozott igény rá. Pedig igenis lehetne! A mi feladatunk, hogy tegyünk érte!

Határtalanul boldog vagyok, mikor ilyet hallok: nyugdíjas, vegyes táplálkozású háziorvos bácsi vegánná vált, miután elolvasta a Kína-tanulmányt, 80 évesen!

Ne a kínálat határozza meg a keresletet, hanem fordítva, ahogy annak lennie kell! Csak hallgassunk saját belső igényeink, szervezetünk jelzéseire! Hajrá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretet-egeszseg-harmonia.blog.hu/api/trackback/id/tr2812417603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.