7 éves kisfiam háromszor repetázott :). Érdemes lenne kipróbálni gabonakolbásszal is, amit közvetlenül az elején a párolt vöröshagymához adunk, majd azt követően adjuk hozzá káposztát.
Hozzávalók: 6 adaghoz
- 1,5 kg savanyú káposzta
- 2 fej vöröshagyma
- 8 gerezd fokhagyma
- 4 teáskanál pirospaprika
- Fél teáskanál fűszerkömény
- 2 babérlevél
- Tiszta só
- Bors
- Kókuszolaj
- 4 púpos evőkanál tönkölybúzaliszt (ha gluténmentesre szeretnénk: barna rizsliszt)
- 1 teáskanál füstölt pirospaprika (bioboltokban, reform üzletekben beszerezhető)
A tálaláshoz:
- 2 tömb apró kockákra vágott, pirított füstölt tofu
- Szójatejföl
Elkészítés:
A káposztát átöblítjük, amennyiben nem szeretjük túl savanyúan. A hagymát megpucoljuk, elaprítjuk, kevés kókuszolajon némi víz hozzáadásával néhány perc alatt megpároljuk, majd enyhén sózzuk. Hozzányomjuk a fokhagymát, hozzáadjuk az édes fűszerpaprikát, a fűszerköményt, a babérlevelet, borsozzuk és hozzátesszük a káposztát. Ezt követően felöntjük annyi vízzel, amennyi pont ellepi. Kb. 25 perc alatt puhára főzzük a káposztát. A lisztből és a füstölt pirospaprikából kókuszolajon magyaros rántást készítünk, amit a káposzta levéből kimért főzőlével habverő segítségével simára keverünk, és szűrön keresztül a káposztához keverünk. Utóízesítjük, és még néhány percig főzzük a káposztát.
Előzőleg megpirított füstölt tofuval, szójatejföllel és lehetőleg valami egészségesebb kenyérfélével vagy puffasztott rizzsel tálaljuk. (Jelen esetben durumcipóval.)
Jó étvágyat kívánok!