Már több mint két éve tart ez a megmagyarázhatatlan csoda. Emlékszem, mikor először áprilisban találkoztunk, már akkor sem értettem, mi ez. Olyan különös érzés kerített hatalmába, amelyet ezelőtt még soha nem éreztem. Nem, ez nem szerelem. Ez nem csupán szerelem, sokkal több annál. Szerelmek jönnek-mennek. Ez egy sokkal erősebb kötelék, ez valami örök. Egy olyan valami, amely az egész tudatomat, és az életemet változtatta meg két év leforgása alatt. Mindezt annak köszönhetem, hogy mi találkoztunk. Ez idő alatt bejártam a poklok poklát és a mennyországot is. Hatalmas mértékű lélekfejődésen mentem keresztül.
Emlékszem, az elején mindig úgy jött ki a lépés, hogy havonta csak egyszer találkoztunk, és legtöbbször az sem tartott tovább 20-30 percnél. De az maga volt a csoda.
Mikor téged elveszítettelek, úgy, hogy soha nem is voltunk egymáséi, életem legkínzóbb lelki és fizikai fájdalmát éltem át hosszú hónapokon keresztül. Olyan mély gyászba estem, amelyet még soha eddigi életemben nem éreztem, beleértve a kisfiam halálát is. Csak gyászoltam és gyászoltam a be nem teljesült szerelmünket, ezenkívül semmi érdemi munkára nem voltam képes. Kétségbeesettem kutattam, hogy mi ez a megmagyarázhatatlan, roppant erős érzés, amely szüntelenül hozzád húz. És hogy miért kellett mindennek így alakulnia, mivel teljesen meg voltam győződve arról, hogy minket egymásnak teremtett a Jóisten. Nem hagyott nyugodni az egóm, a birtoklási vágy, hogy téged a fizikai közelségemben tudhassalak, és hogy viszont szeress.
Hosszú hónapok teltek el. Időről-időre lejjebb adtam a vágyaimból, megtanultam elfogadni, végül teljesen más lettem. Végre rátaláltam önmagamra, arra a lélekre, aki valójában én vagyok, és az egóm mögött mindig is én voltam. Rengeteg olyan dolgot tettem azóta, amelyre azelőtt nem voltam képes. Olyan képességeket fedeztem fel magamban, amelyek mindig is bennem voltak. Lefutottam egy maratont teljes értékű növényi táplálkozással. Rengeteget tanultam: új szakmai végzettségekre tettem szert. Megvalósítottam számos célomat. Legyőztem valamennyi fóbiámat: már nem félek sem a kutyáktól, sem a meztelen csigáktól…. de még a haláltól sem. És megtanultalak befogadni Téged. Azóta is szüntelenül érezlek. Bármit is teszek, mindig itt vagy bennem, legbelül. És olykor-olykor elönt a forróság a szívem tájékán, majd beleremeg az egész testem. Ebben a földi életben, fizikai síkon még sosem lehettünk igazából egymáséi. De lelkileg egyek vagyunk, és mindig együtt vagyunk, akár hány száz kilométer is választ el minket egymástól.
A legközelebbi barátaim, akik ismerik a történetemet, még mindig gyakran kérdezik, hogy mit is várok valójában ettől a helyzettől. Már nem várok semmit. Szeretlek, és ez bőven elég. Boldog vagyok. Teljes ember vagyok. Nem vagyok egyedül, hiszen most is itt érezlek Téged a szívem legmélyén. Végtelenül hálás vagyok ezért, Kedvesem! És azért is, hogy néha napján láthatlak, és válthatunk pár szót. Köszönöm Neked, hogy általad rátalálhattam önmagamra! Köszönöm, hogy általad megtapasztalhattam, és folyamatosan tapasztalhatom, ki is vagyok én valójában!
Kasza Anita
