Immár lehámoztam magamról páncéljaimat,
S szeretném most őszintén elárulni Neked szándékaimat.

Nincs többé egóm, ha veled szemben állok,
Csupán a védtelen, meztelen valóm, amely nem álnok.

Szemem kinyitottam, szívem egészen kitártam,
Melynek szeretete mindenfelé teljesen kiárad.

Merek sírni, merek remegni és őszintén szeretni,
S merem az emberekről a jót feltételezni.

Nincs többé álarc, mely mögé elbújok,
Sem az a valóság, mely elöl, elfutok.

S látlak Téged is álarc és páncélok nélkül,
Látom, ahogy Szerelem mámorában velem együtt szédülsz.

Látom legbelső valód, lelked legmélyét,
Hisz megmutattad nekem személyed erényét.

Egyetlen-egyszer történjék meg csupán:
Egymással szemtől szemben vetkőzzük le egónk,
És lássuk a csudát!