Ez a csodálatos élő ital sejt szinten táplál, feltölt energiával. A legkedvezőbb hatást éhgyomorra fogyasztva, egy pohár vizet követően gyakorolja a szervezetre. Igazából ez egy zöld turmix lenne, de a gyerekek miatt a zöld levél arányát kissé csökkentettem benne. Természetesen a gyümölcs és a zöld levelek aránya igény szerint megválasztható.
Zöld turmixot bármely tetszőleges gyümölcsből és ehető zöld levélből lehet készíteni (sóska, spenót, madársaláta, fejes saláta, mángold, rukkola, céklalevél, reteklevél, káposztafélék…) A zöld levelek rendszeres fogyasztása erősen ajánlott, mivel a bennük található klorofill szerkezete csaknem azonos az emberi vér hemoglobinjának felépítésével. A klorofill felelős a levél zöld színéért. A gyümölcsöket illetően én kétfélét szoktam bele tenni, amelyekből az egyik egy idény- (télen fagyasztott) gyümölcs, a másik pedig a banán, amely a krémességét és a „kalóriát” adja, hogy tényleg egy tápláló „ételt” kapjunk. Ráadásul nagyon sokféleképpen ízesíthető különféle fűszerekkel: fahéj, gyömbér, citromfű, bazsalikom, menta… Határ a csillagos ég. Ezért is ajánlott hetente többször vagy akár minden nap zöld turmixot fogyasztani! Gyerekeknek kiváltképp! Egy alapvető szabály van: tejterméket tenni szigorúan tilos ebbe a csodálatos italba.
Hozzávalók: 4 adaghoz
- 2 db banán
- 4-5 marék megmosott földieper
- 2 marék megmosott sóskalevél
- Fél citrom leve
- 1-2 evőkanál rizs- vagy agávészirup (ha nem vagy szigorú vegán, méz is lehet)
- 5-6 dl tisztított víz
Elkészítés:
A banánt a turmixgépbe aprítom, hozzáadom az epret, a sóskát, a citromlevet az édesítőt és annyi vizet, hogy a turmixgép boldoguljon vele. Krémesre turmixolom és fokozatosan hígítom a maradék vízzel.
Kellemes feltöltődést! :)